Mi a helyzet a transzzsírokkal?

Na de mi is ez a transzzsír, és miben található? Sajnos mindabban jócskán megtalálható, amire évtizedeken át azzal a szöveggel szoktattak rá minket, hogy egészséges és védi a szívet: a margarinban és a sütőolajban. A transzzsír hidrogénezett növényi olaj.

 

Mind a margarin, mind és a növényi olajok a telitettlen zsírsavak csoportjába tartoznak, s ezért -szemben a telitett állati zsírokkal- úgy tekintettek rájuk, mint az egészség forrására. 

A növényi olajok hidrogénezését 1897-ben fedezték fel, akkor azért bizonyult nagy vívmánynak, mert az így kezelt olaj többé nem avasodott, sütésállóbb lett, és kiemelte az ételek ízét. Ha erősebben telitették hidrogénnel az olaj molekuláinak a kötéseit, margarin keletkezett. A hidrogénezett olaj rohamosan elterjedt, s lám az 1930-as évektől hirtelen rohamosan szaporodni kezdett a félelmetes "civilizációs" betegség, az érelmeszesedés, az infarktus és a sztrók. Idézzük csak vissza azt a különös eredményt, hogy a japánok körében, azonos koleszterinszint mellett, az amerikai szívhalálozás harmada figyelhető csak meg. Ennek egyik oka a transzzsír fogyasztás különbségében ragadható meg: az átlagos amerikai naponta 8-13 grammot, az átlagos japán 0.6 grammot fogyaszt.

A transzzsírok tömegét fogyasztjuk mindazzal, amit az élelmiszeripar állít elő, hiszen a transzzsír eltarthatósága, az ízeket kiemelő sajátossága, na meg "koleszterinszegénysége" slágercikké tette.

A másik nagy forrás a "fast food", vagyis a különféle olajban sütött ételek, hamburgerek. Egy-egy ilyen ebéddel 8-16 gramm transzzsírt is elfogyasztunk, s ezzel máris a nagy kockázatú csoportba kerültünk. De transzzsír van a pékárukban is, hiszen a finom "vajas" sütemények nem vajjal készülnek. Pl. egy fánk kb. 4 gramm transzzsírt tartalmaz.

Nos mit is tehetünk?
Nézzük meg az élelmiszerek cimkéit, tudatosan kerüljük az ilyen zsírokat tartalmazó ételket. A gyorséttermi láncok ételei mind ilyen zsírokat tartalmaznak. Ha egy mód van rá, kerüljük ezek rendszeres látogatását! Viogyázzunk jobban gyermekeink testsúlyára egészséges táplálkozására!

forrás: okonatura.hu
Dr Hoffer Judit
orvos-természetgyógyász
belgyógyász

 

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ

Elfogadom